Halálos áldozata lett a kosárlabda-drukkerek kődobálásának Olaszországban
Az egyik tégla betörte az üveget és eltalálta a busz váltósofőrét, aki a helyszínen életét vesztette.
Tragédia történt az olasz kosárlabda-másodosztályban lejátszott Sebastiani Rieti és a Pistoia mérkőzés után. A vendégek 88-73-as győzelmével véget ért összecsapás után a hazai drukkerek kövekkel és téglákkal dobálták meg a vendégszurkolókat szállító buszt.
Az egyik tégla betörte az üveget és eltalálta a busz váltósofőrét, aki a helyszínen életét vesztette.
A Gazzetta cikke szerint a toszkán település, Pistoia polgármestere, Alessandro Tomasi közleményben ítélte el a történteket, részvétéről és támogatásáról biztosította a gyászoló családot. Megszólalt a Riesti is, amelynek elnöke az egész klub nevében részvétét fejezte ki.
„Ami az Estra Pistoia elleni mérkőzés végén történt, megdöbbentett minket. A Sebastiani teljes mértékben elhatárolódik a történtektől, és legmélyebb részvétét és együttérzését fejezi ki a tragikusan elhunyt sofőr családjának.
Ez egy nagyon súlyos ügy, és a nyomozók, akikben teljes mértékben bízunk, fényt derítenek majd rá. Olyan eseményekről beszélünk, amelyeknek semmi közük a sporthoz, és teljesen távol állnak azoktól az értékektől, amelyeket klubként minden nap igyekszünk fenntartani – mondta Joseph David.