Tam_Bau
MENÜ
2025. május 8.
Mihály
Dráguló lakásárak – állampapír helyett az ingatlanpiac vonzza a befektetőket

Dráguló lakásárak – állampapír helyett az ingatlanpiac vonzza a befektetőket

penzcentrum.hu / pixabay.com

Már tavaly beindult az a folyamat, amelynek során ismét nagyobb számban jelentek meg a befektetők az ingatlanpiacon.

A mozgást elsősorban a várható áremelkedések indították el, és a befektetők keresték az állampapírpiaci befektetésekből kiáramló pénznek helyét.

Az általános várakozások már régóta arról szóltak, hogy majd az idei évben jelentős befektetői tőke áramlik az ingatlanpiacra, elsősorban az állampapírokból. Azonban a befektetők számának növekedése már tavaly megkezdődött pont ezen várakozások hatására.

Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetőjének magyarázata szerint a növekvő forgalommal és az áremelkedéssel kapcsolatos várakozások igen erősek voltak tavaly - és ezzel együtt az év második felében nagyobb számban megjelentek a befektetők is -, így már 2024 negyedik negyedévében megkezdődött a drágulás az ingatlanpiacon.

Balla Frigyes, az iroda IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője rámutatott, hogy a tavalyi év utolsó hónapjaiban sokan azért kezdtek ingatlanvásárlásba, mert tartottak az elkövetkező hónapok áremelkedésétől, és még ezt megelőzően akartak üzletet kötni, annak érdekében, hogy így 10-15 százalékot is nyerjenek.

Ők elsősorban az ingatlanpiacra visszatérő befektetők köréből kerültek ki, akik a korábbi állampapíros kitérő után ismét nagyobb potenciált láttak a hosszú távú ingatlanbefektetésben, hiszen itt a hozamon túl értéknövekménnyel is számolhatnak, amit a kötvények nem biztosítanak - jegyezte meg.

Ugyanezt tapasztalta Rácz Gyula László, az ingatlanközvetítő XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint a nyugdíjpénztári megtakarítások ingatlanpiacra csatornázásával kapcsolatos bejelentés lehetett a fordulópont, illetve annak jelentős sajtóvisszhangja eredményezett olyan várakozásokat, hogy megjelentek a piacon azok a vevők - sokszor vidéki befektetők, akik bérbeadásban gondolkodnak -, akik úgymond “még az áremelkedés előtt” szerettek volna ingatlant vásárolni - foglalta össze a helyzetet a szakértő.

Ezt megerősítette Nagy Csaba, dél-budai régiós vezető is, aki szerint az elmúlt hónapokban a befektetők jelenléte egyre markánsabban érezhető volt, a szakértő szavai szerint “ismét nyüzsögtek a piacon”. Az persze más kérdés, hogy ezzel mennyire jártak jól az eladók, mert a készpénzes vevőt ugyan szeretni szokták az ingatlantulajdonosok, de arra azért felhívta a figyelmet, hogy ők jellemzően olcsóbban vásárolnak, komolyabban alkudoznak, mint a hiteles vevők, miközben az előny legfeljebb annyi, hogy a készpénzes vevőnél pár héttel előbb kapja meg az eladó az egyébként kisebb összegű vételárat - tette hozzá Nagy Csaba.

Más volt a helyzet ugyanakkor a belső kerületekben, főleg a VI. kerületben, melyet érzékenyen érintett az airbnb-szabályozás változása. Garaba Gergely, a VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodája szakmai vezetője szerint a belső kerületekben, ezen belül pedig elsősorban a VI. kerületben eltűntek a befektetők, és itt kizárólag lakhatási célra kerestek ingatlanokat a vevők.

Persze a befektetőknek a többi belső kerületben sem igazán nőtt a száma, valamint az is jellemző volt, hogy aki mégis befektetési céllal keresett lakást, az a kisebb, olcsóbb ingatlanokat nézegette - tette hozzá a szakértő.

A Velencei-tó ingatlanpiacán viszont azt érzékelte dr. Kovács Csaba, az agárdi irodája szakmai vezetője, hogy sokan próbálták befektetési céllal elhelyezni pénzüket ingatlanban, és az ingatlanpiac széles skálája iránt érdeklődtek: sokan keresték a telkeket, kisebb lakásokat, de a házakat is. Azt is megjegyezte, hogy a befektetők elég pontosan tudják, hogy mi mennyit ér, kalkulálnak azzal, hogy milyen összegért tudják kiadni az ingatlant, ismerik az adózási szabályokat, és készpénzért vásárolnak.

Krausz Gábor, az ingatlanközvetítő siófoki irodájának szakértője pedig úgy vélekedett, hogy a befektetők várhatóan egyre nagyobb számban jelennek meg a piacon a Balatonnál is, hiszen a Balaton népszerűsége miatt egyre többen gondolkodnak kisebb-nagyobb fejlesztésekben, beruházásokban, keresik a beépíthető telkeket, hogy azokon modern szálláslehetőségeket alakítsanak ki.