MENÜ
2025. június 19.
Gyárfás

A futurisztikus Renault Alpine

Megmutatta második teljesen elektromos modelljét az Alpine.

Új módszerrel küzdenek a túlsúly ellen Törökországban

Köztereken mérik a járókelők súlyát Törökországban egy kampány keretében.

Országokon át, közvetlen vasúti összeköttetés

A 19 órás út délután kettőkor kezdődik a lengyel fővárosban és másnap reggel 9 órakor ér véget.

Az amerikai szuperfa az acél konkurense lehet

Tízszer erősebb az acélnál, ráadásul tűzálló is az új amerikai szuperfa.

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

Fontos, hogy már tavasszal, a napsütéses időszakok elején is odafigyeljünk a megfelelő védekezési módszerek alkalmazására.

Csörgővel Paksra

A nemzetközi érdeklődés ezúttal se maradt el, a különvonaton német és lengyel érdeklődők is utaztak.

Broadwayban készült a hatkerekes

A Suzuki Jimny kapott egy plusz tengelyt, viszont plusz lóerőket még nem.

Vonatozás a Gemencben

Az erdei vasút és a kiállítások előre bejelentkezett csoportok számára érhetők el.

Késett a dombóvári vonat, bosszút állt az utas

Tettét azzal magyarázta, hogy megharagudott a vasúttársaságra.

Győztes férfiak?

A férfiak kétszer olyan gyorsan nőttek az elmúlt több, mint egy évszázadban, mint a nők.

„Woodstocki nemzedékhez tartozunk"

Koncz Zsuzsa ezt üzente Majkának az új dala kapcsán: „welcome to the club”.
További cikkek